Valóban élt Jézus?
Josephus Flavius történelmi munkájában, melynek címe: A zsidók története, s mely munka az első század keresztmetszetét is adta, Jézus Krisztus életéről, munkásságáról és annak hatásáról is említést tesz. Idézek belőle szó szerint: „Ebben az időben – tudniillik Pilátus helytartósága idején – élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt, és tanította az embereket,...
Read MoreMikor indokolt a válás?
Ha a válás indokoltságát szeretnénk megérteni Teremtőnk nézőpontjából, akkor először a házasság lényegét és Isten általi elgondolását kell megértenünk. Mert hiszen a válás a házasság felbontása. Tehát milyen kapcsolatnak szánta a házasságot a Teremtőnk? Mert Ő tervezte el a házasság intézményét, Ő szervezte ezt meg, megajándékozva ezzel az emberiséget. A beszámolót az első házasságról a Teremtés könyvében olvashatjuk: a hatodik...
Read MoreA pokol valóságos, és sokan mennek oda!!!
Jézus emberkénti léte során több alkalommal említette a poklot, mint Isten Királyságát. Valószínűleg nagyon nyomatékosítani akarta a pokol meglétét. Jézus Urunk a Bibliában 46 alkalommal figyelmeztet minket a pokol valóságára, mint a konok, Isten-tagadó emberek büntetésének helyszínére. 46 alkalommal hívja fel figyelmünket arra, hogy a pokol valós, nagyon borzalmas, és mindenki, aki élete során nem épített ki közvetlen, szeretetteljes, bizalmi...
Read MoreNe nyiss ajtót a démonoknak!
A démonok, a körülöttünk lévő, élő, minket befolyásolni kívánó szellemteremtmények bukott angyalok. Ők azok, akik a Lucifer nevű hataloméhes angyallal tartottak, amikor Lucifer lázadást szított a mennyben. A lázadást azért szította, mert narcisztikus önimádatában elvesztette józan belátását, és ő akart istenné válni, ő akart uralkodni a teremtett világ felett, minden hatalmat magának akart megragadni, isteni méltóságot és Istennek járó imádatot...
Read MoreMi nyújt valódi megelégedést az életben…
A Rolling Stones énekese, Mick Jagger énekelte: I can't get no satisfaction... – tehát: nem találok megelégedést! Sokak keserve ez, hogy nem találják a boldogságot, a megelégedettséget, a megnyugvást az életükben. Bono, a U2 nevű legendás ír zenekar frontembere is erre panaszkodik: And I still have not found what I'm looking for... – És még mindig nem találtam meg, amit...
Read MoreMi a bűn?
Mi a bűn? Mitől számít egy cselekedet jótettnek, egy másik pedig bűnnek? Egyszerű: a bűn nem más, mint Isten törvényének áthágása. Isten, a Teremtőnk határozta meg, hogy mi a jó és mi a rossz, mi a helyes, mi a helytelen, tehát a bűn. Az Ő mércéje az aranymérce, mert Ő igazságos, igaz és szent. Egyébként a társadalmunkban a rendet fenntartó...
Read MoreMegtéveszthető vagy?
A becsaphatóságunk és félrevezethetőségünk egyik fokmérője az, ahogy Isten létéhez és a Bibliához viszonyulunk. Engedjük magunkat becsapni az olcsó félrevezetésekkel, féligazságokkal avagy az arcátlan hazugságokkal? Amikor olyan „dokumentumfilmeket” vetítenek a tévé csatornáin, melyek becsmérlik a Bibliát, és hamisítványnak, átszerkesztett fércmunkának tüntetik fel Isten Szavát, akkor hogy érzünk és mit teszünk? Azonnal „bekapjuk a horgot”, és elhisszük a Biblia elleni alaptalan,...
Read MoreHej barátim, barátim!
Életem bármely korszakára tekintek is vissza, mindegyikben volt egy meghatározó jó barátom, aki megszépítette számomra a mindennapokat. Óvodás koromban Peti volt a pajtásom. Alapiskolás koromban Tímea volt a kedves, jó barátnőm. Együtt mentünk iskolába, egy padban ültünk, iskola után együtt játszottunk, futkostunk, beszélgettünk, nyáron papsajtot szedtünk, pitypangból koszorút fontunk magunknak és a hajasbabáinknak. Éltük a gondtalan gyermekkort, álmodoztunk a jövőnkről,...
Read MoreHittel élj!
A saját életem vezérfonala a 20. Zsoltárban olvasható: „Némelyek a harci szekerekben bíznak, némelyek a lovakban, de mi Istenben bízunk!” A siker mindig garantált, amikor Istent hívjuk segítségül küzdelmeinkhez. Így volt ez ezer évekkel ezelőtt, és így van ez ma is! Az izraelitáknak hányszor kellett hatalmas túlerővel megküzdeniük, sőt óriásokkal, a hibrid nefilimekkel. De a győzelem mindig garantált volt, amikor...
Read MoreA halogatás tragédiája
Pató Pál úr hírhedt volt az állandó, vég nélküli halogatásról, amire még Petőfi Sándor is felfigyelt, s egy gúnyos verset remekelt az öregúr életfelfogásáról. „...Ő magyarnak születék,S hazájában ősi jelszó:„Ej, ráérünk arra még!” – szól a vers legutolsó strófája. Valóban ennyire jellemző lenne ránk dolgaink, kötelességeink halasztása? Petőfi szerint ez magyar sajátosság, azonban természetesen más népekre is jellemző. A spanyolok...
Read MoreLoad More