Mi a bűn? Mitől számít egy cselekedet jótettnek, egy másik pedig bűnnek? Egyszerű: a bűn nem más, mint Isten törvényének áthágása. Isten, a Teremtőnk határozta meg, hogy mi a jó és mi a rossz, mi a helyes dolog és mi a bűn. Az Ő mércéje igazságos és igaz, mert Isten teljesen igazságos, igaz és szent.
A társadalmunkban a rendet fenntartó személyek és szervek, mint a bíróságok, ügyvédek, rendőrök, stb. is az isteni alapelvek alapján állították fel az értékrendjüket, a bűnök listáját: elítélik a gyilkosságot, a lopást, a rablást, a csalást, a másik ember bántalmazását, a hazudozást. Ezek isteni alapelvek! És lényegében társadalmunkban is ezek a mérvadók.
Bennünk, emberekben is ezért van erőteljes igazságérzet, mert Isten a „saját képére és hasonlatosságára” teremtett minket! Isten gyűlöli a bűnt, ezért mi, a teremtményei, akiket saját hasonlatosságára teremtett, mi is felháborodást érzünk a bűn láttán. Mert az isteni értékrend belénk lett plántálva!
E földi körülmények között az igazságszolgáltatás – a legjobb igyekezete ellenére is – tökéletlen, de az isteni igazságszolgáltatás tökéletes – lesz. Mert halálunk után mindnyájan megjelenünk Isten trónszéke előtt, és életünk, cselekedeteink alapján ki-ki megkapja a neki járó jutalmat, elismerést vagy büntetést. És ezt nem a népmesékben olvastam, hanem a Biblia lapjain, ahol nagyon pontosan és aprólékosan ki van fejtve, milyen jutalmak várnak arra, aki élete során Isten akaratával hozta összhangba cselekedeteit, gondolatait, életútját, és milyen büntetés vár arra, aki nyakas volt, ellenszegülő, és úgy gondolta, hogy ő mindent jobban tud Istennél…
Isten e tényeket megíratta a szent emberekkel, hogy tudjunk róla, hogy tisztában legyünk azzal, hogy számon kéri majd rajtunk tetteinket. Így nincs kifogásunk…
Isten szemében nem minden bűn egyforma. Vannak súlyosabb bűnök, amelyek keményebb büntetést vonnak maguk után, és vannak kisebb bűnök, melyek kisebb büntetést vonnak maguk után. És van a megbocsáthatatlan bűn: amikor egy ember annyira elvakult, hogy egész életében Isten-tagadó marad…
Az újjászületett keresztények számára – akik életüket és életük vezetését teljes mértékben átadták Jézus Krisztusnak – a bűnbocsánat már megtörtént, ők nem lesznek számonkérve tévedéseikért, bűneikért, mert elfogadták Jézus Krisztus értük hozott áldozatát. Mindenkinek erre kéne törekednie, hogy megigazult állapotba kerüljön Isten előtt, hogy az újjászületés megtörténjen életében. Az újjászületés pedig nem kisebb dolog, mint amikor egy ember teljesen átadja a vezetést Jézus Urunknak, élete minden területén. S amikor ez megtörténik, akkor a Szentlélek Isten az ember énjébe költözik! Ez az újjászületett ember, aki tiszta és bűntelen Isten szemében.
Mindenki más ítélet alá esik a tettei, cselekedetei, szavai és gondolatai alapján, ahogy arról a Jelenések könyve pontos képet vetít elénk.
Lássuk, hogy a Szentírás, Teremtőnk hozzánk írott szava szerint melyek azok a bűnök, melyeket Isten a legjobban gyűlöl.
A Példabeszédek könyve 6:16-19 így szól:
„Hat dolog van, amit gyűlöl az Úr, s hét, ami utálattal tölti el szívét: a gőgös szem, a hamis nyelv, az ártatlan vért ontó kéz, az álnokságot tervező szív, a gonosz ügyben járó láb, a hazudozó, hamis tanú, s végül, aki viszályt kelt a testvérek között.”
A hét dolog közül, melyet Teremtőnk a legjobban gyűlöl, az első a gőgös szem: tehát a beképzeltség, az arrogancia, a büszkeség, mások lenézése. A büszkeség nagyon veszélyes, nemhiába a legelső helyen van említve, hiszen a büszkeség vitte az emberiséget romlásba, a mostani lezüllött, istentelen állapotába! Miért? Mert Lucifer büszkeségében vált sátánná! Előtte egy csodás angyal volt, Isten közvetlen közelében élt. De büszkeségében annyira felfuvalkodott, hogy gőgje elvette az eszét, s jogosnak vélte, hogy a teremtett világnak őt kéne imádnia Isten helyett – merthogy ő olyan csodálatos, káprázatos és hatalmas! És eme Isten elleni lázadás gondolata nemcsak megfogant benne, hanem tett is érte: megkörnyékezte Évát az Édenben, és ekkor az ember büszkeségére hatott! Azt ígérte Évának, ha megszegi az isteni parancsot, és eszik a „tiltott fa” gyümölcséről, akkor olyanná lesz, mint Isten! Tehát a büszkeségtől elhomályosult elméjű Lucifer, Éva büszkeségére akart hatni, és sikerült is a próbálkozása: Éva majd Ádám is engedett a csábításnak, mert lelkük mélyén olyanok akartak lenni, mint Isten. Tehát a büszkeség vitte Lucifert a pusztulásba, aki egykor csodálatos kerubként, őrzőangyalként élt, most pedig levetett, megvetett és kárhozatra ítélt angyal lett csupán, akit a sátán szóval illetünk, mely azt jelenti: ellenszegülő, vádoló. Ezt tette vele a büszkeség…
Az ember szomorú sorsa is ismert előttünk, hiszen mi éljük: az első emberpár Isten ellen szegülése óta van világunkban halál, betegség, leépülés, pusztulás, tragédia és balszerencse. Ezt eredményezte az Istentől való elfordulás, az Istennel való nyílt szembeszegülés. A büszkeség tehát embereket, angyalokat, életeket döntött már romba!
Ne legyünk büszkék és beképzeltek embertársainkkal szemben, de főképpen, ne legyünk büszkék Istennel szemben. Mindent Istentől kaptunk, mindent neki köszönhetünk: az életünket, a képességeinket, a tehetségünket, az életerőnket… És ne gondoljuk, hogy mi jobban értjük a világot, mint Isten. Legyünk Isten előtt alázatosak, szálljunk le a magas lóról, ne káromoljuk Istent, hanem kérjük Őt, hogy segítsen nekünk megérteni az Ő utait, az Ő igazságát. Minél többet tanulmányozzuk Isten szavát, annál jobban megértjük Isten elrendezéseit, és döntésének okait, és rájövünk, hogy minden döntése és minden lépése jogos és teljesen igazságos. A büszkeséget hagyjuk meg sátánnak. Mi alázattal járjunk Isten előtt. Ezért mondja az Írás: „Isten ellenáll a büszkének, de kegyelmet ad az alázatosnak.”
A második a bibliai felsorolásban azok között a dolgok között, melyeket Isten gyűlöl: a hamis nyelv. Isten tehát gyűlöli a hazudozást. Isten egyik ismérve, hogy soha nem hazudik, soha nem téveszt meg minket. És tőlünk ugyan ezt várja el: mi se hazudjunk embertársainknak, és ne tévesszük meg őket. Pál apostol erre így figyelmeztetett minket: „Ezért soha többé ne hazudjatok! „Mindig igazat mondjatok egymásnak”, hiszen mindannyian ugyanahhoz a „Testhez” tartozunk! (Efézusiakhoz 4:25) Mert hogy is nézne ki, ha a fizikai testünk egy-egy tagja hazudna egymásnak? Ha a szemünk hazudna az agyunknak, hogy pl. nem is a tűzbe nyúltunk, hanem csak homokba. Akkor az agyunk nem reagálna e komoly helyzetre azzal, hogy a reflexünkkel kirántja a kezünket a tűzből, hanem engedné, hogy megégessük magunkat. Ha tehát hazudunk egymásnak, akkor óriási bajba sodorjuk egymást…
Az Isten előtt leggyűlöletesebb bűnök közül a harmadik a felsorolásban „az ártatlan vért ontó kezek”. Tehát a gyilkosság, vagy valakinek oly mértékű bántalmazása, hogy az halálhoz vezet. Az lehet fizikai bántalmazás, brutalitás, mely halálhoz vezet, de van olyan aljas bántalmazás is, amikor valaki a szavaival annyira sértegeti, bántja embertársát, hogy a sértett fél öngyilkosságba menekül. Ez is gyilkosság. Ne legyünk gonoszok egymáshoz! Isten gyűlöli azt, aki embertársát bántja és alázza. Az ilyen embert Isten is megalázza és súlyos büntetésben részesíti majd – ha észhez nem tér még időben. És mi jut még eszünkbe e megfogalmazás alapján, hogy „ártatlan vért ontó kezek”. Itt az ártatlanon is nagy hangsúly van. Az abortusz az „ártatlan vér” kiontásának iskolapéldája. Ha valakinek ez terheli a lelkiismeretét, kérje Istentől a megbocsátást. Teremtőnk tudja jól, hogy tudatlanságunkban sok gonoszságot és elvetemültséget elkövettünk. És Ő az őszinte bocsánatkérést örömmel hallja, és megbocsát!
A negyedik a gyűlöletes bűnök között az „álnokságot tervező szív”. Az álnokság azt jelenti, amikor valaki alattomosan rosszindulatú, ártó, bajba vivő terveket sző a gondolataiban, a szívében az embertársa ellen. Ezt még a világi bíróságok is súlyosbító körülménynek számítják be, ha valaki „előre megfontolt szándékkal” tesz embertársa ellen. Ezt fedi az „álnokságot tervező szív”. Mert ez azt jelenti, hogy aki rosszat forralt embertársa ellen, az ezen napokig, hetekig gondolkodott, és nem hátrált meg bűnös szándékától. Ez súlyos vétek ember és Isten ellen.
Az ötödik gyűlöletes bűn Isten előtt a „gonosz ügyben járó láb”. Tehát az olyan ember, aki nem rest a rosszat megtenni, hanem ami gonoszságot a szívében kiforralt, azt siet is megtenni, meggondolás, meghátrálás, megfontolás, jobb belátásra térés nélkül – tehát elvetemülten. Isten gyűlöli az elvetemült gonoszt.
A hatodik leggyűlöletesebb bűn Teremtőnk előtt „a hazugságot beszélő hamis tanú”. Aki szánt szándékkal akarja bajba sodorni embertársát azáltal, hogy valótlan vagy eltúlzott vádakat hoz fel ellene, s lelkiismeret-furdalás nélkül végignézné, hogy a vádlott ezért komoly bajba jut. Ez megátalkodott gonoszság, az egyik leggyűlöletesebb bűn Isten előtt. Ne vetemedjünk ilyenre!
S a hetedik gonoszság, melyre Isten nagyon haragszik, amikor valaki viszályt kelt a testvérek között.
És itt a Szentírás nem kimondottan a hús-vér testvérekre gondol, hanem a Jézus-követő hívők közösségére. A hívők közössége a bibliai szóhasználat szerint „Jézus teste”, sőt Jézus úgy is utal a benne hívők közösségére, az újjászületett keresztényekre, mint „Menyasszonyára”. Mert olyan mély, odaadó, szenvedélyes szeretettel szereti a benne igazán hívőket, mint egy szerelemtől lobogó lelkű vőlegény…
Jézus azonban gyűlöli azt, aki az Ő gyülekezetében ellenségeskedést és viszályt kelt.
A bűnökkel terhelt ember a gyehennára jut, s ott fokozatai lesznek a büntetésnek. A gyehenna a kénes tűzzel égő tó, mely örök ítélet azok számára, akik egész életükben nem ismerték fel, hogy életünk felett Jézus az ÚR!
CK